Az út hossza: 92 km
Az út eleje: Kecskemét, 5-ös főút
Az út vége: Sükösd, 51-es főút
Érintett főbb települések: Soltvadkert
Indítótábla az első végponton:
Az 54-es főút a 44-es út folytatásaként ágazik ki a 5-ös főútból Kecskemét déli határában, közvetlenül a Mercedes-telep árnyékában. A Street View 2019. nyári felvételeit végigkövetve úgy tűnik, hogy nagyüzemben folyik az 54-es főút Kecskemét környéki szakaszának négysávosítása, így nem meglepő, hogy az építési területen nem találunk a táblát. Viszont ahogy nyugat felé haladva elérjük az M5-öst, az 52-eshez hasonlóan rögtön fel is tűnik az indítótábla. (Az 53-asnál megemlített halovány kritika itt is érvényes egyébként, hiszen mivel a főút nem éri el Baját, egy 51-es szám feltüntetése indokolt lehetne.)
Indítótábla a második végponton:
Az 54-es főút az észak felé tartó 51-es főútból ágazik ki Sükösd északi részén, rövid ideig a településen halad, majd elmélyül az alföldi vidékben. A település határát követően igazából azonnal jöhetne a tábla, de ki kell még várnunk, hogy a Sükösd határában található tanyák, mezőgazdasági telepek bekötőútjai is megérkezzenek, így jó egy kilométer múlva láthatjuk az indítótáblát.