Indítótábla Blog

Indítótábla Blog

85-ös főút

2020. június 15. - szaja

Az út hossza: 70 km 
Az út eleje: Győr, 1-es főút
Az út vége: Nagycenk, 84-es főút
Érintett főbb települések: Csorna, Kapuvár

Indítótábla az első végponton: 

A Győrbe tartó négy darab kétszámjegyű főút közül a 85-ös az egyetlen, amelynek a számozása a Győrben kezdődik, mivel a 81, 82, 83 trió másik végén a 8-as főutat találjuk, itt azonban már csak a másodrangú 84-est. Persze nem ez a legnagyobb kaland ezzel a főúttal, hiszen kimondhatjuk, hogy a 85-ös főút a saját sikerének áldozata lett, ugyanis az első szakaszán az eredeti főúttal gyakorlatilag teljesen párhuzamos módon épült meg az M85-ös autóút, teljesen redundánssá téve itt a főutat. Az M85-ös győri becsatlakozása azonban igencsak furcsára sikerült: a nyugatra tartó 1-es főútról Győr nyugati határában tér le dél felé a 85-ös főút, majd pár száz méter után eléri az M1-es autópályát, itt egy körforgalomban felveszi annak lehajtó forgalmát, majd az azonnal következő körforgalomban el is indítja az M85-öst - ezzel a megoldással ugye sikerült megspórolni a viszonylag költséges M1/M85 csomóponton.

Az elárvult főút érdemi település érintése nélkül halad tovább, így szabályaink szerint az indítótábla keresését a lehető legtovább (azaz az első rendesen érintett település határáig) terjesztettük ki, így végül az Enese határában, már a főút 13.(!) kilométerénél található táblát még pont indítótáblának tudjuk minősíteni.

85a.png

Indítótábla a második végponton: 

Jóval egyszerűbb dolgunk van a Nagycenk északi határában található másik végponton, ahol a 85-ös főút a Sopron felől érkező 84-es út elágazásvillájának bal szárnyaként indul el. A rendesen felszerelt indítótáblát pár száz méterrel az elágazás után találhatjuk meg, bár azt azért hozzátesszük, hogy Budapest mellé egy 1-es szám elfért volna. 

85b.png

Link

A bejegyzés trackback címe:

https://inditotabla.blog.hu/api/trackback/id/tr9915810712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása